Az izzadás fő élettani szerepe a testhőmérséklet szabályozása. Amikor a verejték elpárolog a bőrfelületről, hőt von el a testtől, és ezzel megakadályozza a túlmelegedést. Ez a mechanizmus az emberi hőtűrés alapja: e nélkül a nyári kánikula vagy egy intenzív edzés néhány tíz perc alatt veszélyes testhőmérséklet-emelkedéshez vezetne. Az ekkrin verejtékmirigyek működését összefoglaló élettani áttekintések ezt a funkciót jól megalapozottnak nevezik. A kérdés inkább az, hogy azon a hűtésen túl mit tud még az izzadás, mert a népszerű szövegek ide szokták bezsúfolni a méregtelenítést, a fogyást és az immunerősítést is.
Ez a téma legvitatottabb pontja, és tisztességtelen lenne egyetlen mondattal elintézni. Egy 2012-es szisztematikus áttekintés huszonnégy közleményt dolgozott fel arzén, kadmium, ólom és higany verejtékbeli megjelenéséről. Azt találta, hogy magasabb terhelésű vagy nagyobb testterhet hordozó embereknél a verejtékben mért koncentráció gyakran meghaladta a vérplazmában vagy a vizeletben mértet, és a bőrön át távozó napi mennyiség egyes esetekben elérte vagy meghaladta a vizelettel ürített napi mennyiséget. A szerzők ebből azt a következtetést vonták le, hogy a kérdés további, megfelelő méretű vizsgálatokat érdemel.
Egy 2019-es, a verejtékmirigy élettanát átfogóan tárgyaló áttekintés viszont ennél óvatosabb. Álláspontja szerint az izzadás szerepe a salakanyagok és a mérgező anyagok eltávolításában csekély a vese és az emésztőrendszer útjához képest, mert az ekkrin mirigyek nem képesek erre a célra alkalmazkodni: sem a verejték töményítésével, sem az izzadás ütemének növelésével. Hozzáteszi azt is, hogy azok a vizsgálatok, amelyek nagyobb szerepet mutattak ki, részben módszertani okokból, nem pedig valódi célzott anyagszállítás miatt adhattak ilyen eredményt. A két forrás együtt olvasva azt jelenti, hogy a téma nyitott, de a "kiizzadom magamból a méreganyagokat" mondat jelenleg nem megalapozott, és semmiképpen nem helyettesíti a máj és a vese munkáját.
Külön kérdés, hogy mit lehet leolvasni a verejtékből. Egy, kifejezetten a verejték összetételét tárgyaló élettani áttekintés szerint a nátrium és a klorid membrántranszportja jól ismert, a legtöbb egyéb összetevő kiválasztásának mechanizmusa viszont még tisztázatlan. A verejték és a vér összetétele között az etanol részleges kivételével nem sikerült megbízható összefüggést kimutatni. A gyakorlati következtetés kettős. Egyfelől a verejték nátrium- és kloridtartalmának mérése bevált szűrővizsgálat cisztás fibrózis gyanújakor. Másfelől a verejték elektrolittartalma nem alkalmas a hidratáltság vagy az izzadás mértékének megítélésére, és a benne mért anyagcseretermékek sem jelzik megbízhatóan az edzés intenzitását.
Az izzadás egyik kevésbé ismert, de jól dokumentált szerepe a bőr védelme. Kutatók 2001-ben leírtak egy fehérjét, a dermcidint, amelyet kizárólag a verejtékmirigyek termelnek, és a verejtékbe választanak ki. A bőrfelszínen ebből egy negyvenhét aminosavból álló peptid keletkezik, amely többféle kórokozó mikroorganizmus ellen mutatott hatást, méghozzá széles savassági tartományban és a verejtékre jellemző magas sókoncentráció mellett is. Ez arra utal, hogy a verejték részt vesz a bőr mikrobiális egyensúlyának szabályozásában, és korlátozhatja a kórokozók megtelepedését a bőrfelszínen. Ez a hatás a bőrön zajlik, tehát nem azonos azzal az állítással, hogy az izzadás erősíti az immunrendszert.
A szaunázás gyakran összemosódik az izzadással, pedig a kettő nem ugyanaz. A legtöbbet idézett vizsgálat 2315 középkorú finn férfit követett medián húsz éven át. Azoknál, akik hetente négytől hét alkalomig szaunáztak, a hirtelen szívhalál, a halálos szívkoszorúér-betegség, a halálos szív- és érrendszeri esemény és az összhalálozás kockázata is alacsonyabb volt, mint a hetente egyszer szaunázóknál, és hasonló összefüggés jelent meg az egy alkalom hosszával is. Ez megfigyeléses vizsgálat, tehát ok-okozati összefüggést nem bizonyít, és a gyakori szaunázás egyben szabadidőt és jobb kiinduló egészséget is jelezhet. A vizsgálat továbbá a szaunázás gyakoriságát mérte, nem az izzadás mennyiségét, tehát belőle az izzadásra vonatkozó következtetést nem lehet levonni.
Az izzadáshoz kapcsolt másik gyakori remény a fogyás. Ez félreértés, méghozzá könnyen ellenőrizhető félreértés. Az edzés vagy a szauna után a mérlegen látott csökkenés a leadott folyadék tömege, ezért az első pohár víz vagy az étkezés után visszaáll. A verejtékkel folyadék és elektrolit távozik, nem zsírszövet. A gumis fóliába csomagolt edzés és a fűtött teremben végzett izzasztó mozgás így nem gyorsítja a fogyást, viszont növeli a kiszáradás és a hőterhelés kockázatát. A tartós testsúlyváltozás energiamérleg kérdése, nem az izzadás mértékéé.
Hosszan tartó, erős izzadás mellett a folyadék és a nátrium pótlása fontosabb, mint bármi más. Cisztás fibrózisban a verejték kimagasló nátrium- és kloridtartalma miatt tartós, nagy hőterhelés mellett fokozott a sóháztartás felborulásának kockázata. A vitaminok és a nyomelemek verejtékkel történő vesztesége ezzel szemben az áttekintések szerint elhanyagolható mértékű. Ha valakinél az izzadás mértéke hirtelen és tartósan megváltozik, éjszakai izzadás jelentkezik, vagy az izzadás láz, fogyás, mellkasi panasz mellett jelenik meg, az orvosi kivizsgálást igényel, mert ezek nem az izzadás jótékony hatásai közé tartoznak.
Ha valaki edzés vagy szauna után jobban érzi magát, annak van valós élettani alapja, csak nem a méregtelenítés. A hőterhelés keringési választ vált ki, az edzés hangulatjavító hatása pedig önmagában is jól dokumentált. A verejtékkel távozó folyadékot vissza kell pótolni, és tartós, nagy melegben végzett munkánál a sópótlásra is figyelni kell. A bőr szempontjából az izzadás után a langyos leöblítés elegendő, agresszív fertőtlenítés nem indokolt, mert a bőr saját védelmi rendszerét is bántja.
Az izzadás bizonyított feladata a hőszabályozás, és emellett a verejtékben termelődő dermcidin révén a bőr mikrobiális védelmében is szerepet játszik. A méregtelenítésről szóló állítás megosztott: egy szisztematikus áttekintés talált mérhető nehézfém-kiválasztást a verejtékben, egy élettani áttekintés viszont ezt a szerepet a vese és a bél működéséhez képest csekélynek nevezi. A verejték összetétele nem alkalmas a vér vagy a hidratáltság megítélésére. A szaunázással kapcsolatos kedvező halálozási adatok pedig a szaunázás gyakoriságáról szólnak, nem az izzadás mennyiségéről.