A glutamin a szervezet legnagyobb mennyiségben előforduló szabad aminosava: a vázizomzatban és a vérplazmában is magas koncentrációban van jelen. Úgynevezett feltételesen esszenciális aminosav - normál körülmények között a szervezet maga is elő tudja állítani, elsősorban a vázizomzatban, súlyos betegség, sérülés vagy nagy fizikai megterhelés idején viszont a szükséglet meghaladhatja a saját termelést.
A szakirodalomban gyakran azért kerül szóba, mert olyan gyorsan osztódó sejtek is felhasználják energiaforrásként, mint a bélhám sejtjei és bizonyos immunsejtek. Ebből a mechanizmusból ered az a feltételezés, hogy súlyos stressz idején a glutamin-pótlás segítheti ezeket a sejteket - ez azonban elméleti alap, nem automatikusan jelenti azt, hogy a gyakorlatban minden populációnál mérhető, klinikailag releváns hatást is hoz.
Ez a feltételes jelleg a kulcs ahhoz, hogy a glutaminról szóló kutatásokat helyesen értelmezzük. A legerősebb, legjobban dokumentált humán bizonyíték ugyanis nem egészséges, edző emberekről szól, hanem szigorúan orvosi felügyelet mellett kezelt, kritikus állapotú betegekről - és ott is jóval ellentmondásosabb a kép, mint azt a köztudatban terjedő rövidített összefoglalók sugallják. A két populációt a következőkben külön tárgyaljuk, mert az egyikről szóló eredmény nem vetíthető át automatikusan a másikra.
Az intenzív osztályos és súlyos égési sérült betegeknél a glutamin kutatása évtizedes múltra tekint vissza, az eredmény azonban korántsem egyértelműen pozitív.
A legnagyobb hatású vizsgálat, a kanadai vezetésű REDOXS-tanulmány 1223, több szervi elégtelenségben szenvedő, gépi lélegeztetésre szoruló intenzív osztályos beteget vont be 40 központból. Az eredmény meglepetést okozott: a nagy dózisú, intravénás és enterális glutamin-kiegészítés a placebóhoz képest növelte a 28 napos mortalitást, klinikai javulást pedig nem hozott (Heyland és mtsai, New England Journal of Medicine, 2013). Ez az egyik oka annak, hogy a szakmai irányelvek az elmúlt tíz évben óvatosabbá váltak: egy 2015-ös áttekintés szerint a több szervi elégtelenséggel küzdő, lélegeztetett felnőtteknél végzett újabb, több központos vizsgálatok szintén nem igazoltak előnyt, sőt egyes esetekben magasabb mortalitást jeleztek, ezért a szerzők szerint ennél a konkrét betegcsoportnál a rutinszerű glutamin-kiegészítés nem indokolt (Stroster és mtsai, Current Opinion in Critical Care, 2015).
Ez a két eredmény azért fontos, mert pontosan azt a betegcsoportot érinti, amelyre a glutamin-kiegészítés melletti érvelés leggyakrabban hivatkozik. A tanulság nem az, hogy a glutamin önmagában veszélyes, hanem hogy a hatás erősen függ az adott beteg állapotától, a szervi elégtelenség mértékétől és az adagolás módjától - éppen ezért ez a döntés kizárólag kezelőorvosi hatáskörbe tartozik, nem önkezelés kérdése.
Ezzel szemben a súlyos égési sérültek egy szűkebb csoportjában a bizonyíték kedvezőbb: egy kilenc randomizált vizsgálatot áttekintő elemzés szerint a jelenlegi evidencia alátámasztja az enterálisan (szájon át vagy szondán keresztül) adott glutamin alkalmazását súlyos égési sérülés esetén, bár a szerzők hozzáteszik, hogy az optimális dózis, időzítés és kezelési időtartam még nyitott kérdés (Kurmis és mtsai, Journal of Burn Care & Research, 2010).
A harmadik gyakran emlegetett terület, a csontvelő-, illetve vérképzőőssejt-transzplantáción átesett betegek szájnyálkahártya-gyulladásának (mucositis) megelőzése szintén nem hozott egyértelmű sikert: egy 120 gyermekkori rákos beteget vizsgáló prospektív randomizált tanulmányban a glutaminnal dúsított parenterális táplálás nem csökkentette sem a mucositis súlyosságát, sem előfordulási gyakoriságát a standard tápláláshoz képest (Uderzo és mtsai, Transplantation, 2011).
Összegezve: a kritikus beteg-populációban a glutamin hatása erősen függ a beteg típusától, az alkalmazás módjától (enterális vagy intravénás) és a szerv-elégtelenség súlyosságától. Ez orvosi döntés, szoros felügyelet mellett zajló klinikai táplálásterápia része - nem azonos azzal, amit egy egészséges ember port vagy kapszulát szedve otthon elérhet.
A táplálékkiegészítő-piacon terjedő állítások - izomtömeg-növelés, gyorsabb regeneráció, erősebb immunrendszer - főként egészséges, sportoló populációra vonatkoznak. Ez az a pont, ahol a bizonyíték minősége élesen elválik a fent tárgyalt beteg-populációétól.
Egy 17 egészséges férfin végzett vizsgálat excentrikus (izomkárosító) edzés után nem talált pozitív hatást a glutamin-kiegészítéstől sem az izomsérülés elektromiográfiás jeleire, sem a kreatinkináz-szintre, ami az izomsejt-károsodás egyik mutatója (Rahmani-Nia és mtsai, Asian Journal of Sports Medicine, 2014).
Az immunrendszerre gyakorolt hatást vizsgáló szakirodalmi áttekintés futóknál és maratonistáknál - akiknél a nagy megterhelés után ismerten megnő a felső légúti fertőzések kockázata - megállapította, hogy sem a glutamin, sem a többi vizsgált kiegészítő (C-vitamin, kolosztrum, glükóz) nem bizonyult következetesen hatásosnak a fertőzésveszély csökkentésében, ezért a szerzők nem javasolják ezeket immunerősítő célra (Akerström és Pedersen, Sports Medicine, 2007).
A legátfogóbb, 25 klinikai vizsgálatot összesítő metaanalízis ezt erősíti meg: a glutamin-kiegészítésnek nem volt kimutatható hatása sportolók immunrendszerére, aerob teljesítményére és testösszetételére. A szerzők egyetlen következetes hatásként testtömeg-csökkenést azonosítottak, magas dózis (napi 200 mg/ttkg felett) mellett pedig a neutrofilszám csökkenését figyelték meg - ez utóbbi inkább óvatosságra, mint lelkesedésre ad okot (Ramezani Ahmadi és mtsai, Clinical Nutrition, 2019).
Ez a három, egymástól független forrás - egy izomkárosodást vizsgáló kísérlet, egy immunfunkciós áttekintés és egy nagy metaanalízis - ugyanabba az irányba mutat: egészséges, edző embereknél a jelenlegi bizonyíték nem támasztja alá a piacon terjedő ígéreteket. Ez nem azonos azzal az állítással, hogy a glutamin hatástalan minden körülmény között - csak azzal, hogy az egészséges, sportoló populációra vonatkozó, jól kontrollált vizsgálatok eddig nem hozták a várt eredményt.
A glutamin nem "csodaszer", és a rá vonatkozó legerősebb tudományos eredmények egy szűk, orvosi felügyelet alatt álló betegcsoportra vonatkoznak - és még ott sem egyértelműen pozitívak. Az intenzív osztályos, több szervi elégtelenséggel küzdő betegeknél a nagy dózisú kiegészítés kifejezetten káros is lehet, ezért ott ez kizárólag orvosi döntés és adagolás kérdése.
Egészséges, rendszeresen edző emberek esetében a jelenleg elérhető, kontrollált vizsgálatok nem igazolják sem az izomregenerációt gyorsító, sem az immunrendszert erősítő hatást a kiegészítés formájában szedett glutamintól. Ez nem jelenti azt, hogy a glutamin károsítja az egészséges szervezetet - egyszerűen azt jelenti, hogy a piaci ígéretek nagy része jelenleg nem áll szilárd tudományos alapon.
A két populáció összemosása az, ami a leggyakoribb hibás következtetéshez vezet: egy táplálékkiegészítő-hirdetés hivatkozhat egy valódi, súlyos égési sérültekről szóló pozitív eredményre úgy, hogy közben egészséges, edzőtermi közönségnek ajánlja a terméket. A két csoport metabolikus állapota, glutamin-szükséglete és -szintézise viszont alapvetően eltér egymástól, ezért az egyik eredménye nem bizonyítja a másik esetén elvárt hatást.
Mielőtt bárki glutamint kezdene szedni - akár betegség, akár edzés miatt -, érdemes kezelőorvossal vagy dietetikussal egyeztetni, különösen, ha vesebetegség, májbetegség vagy más krónikus állapot áll fenn, mert ezekben az esetekben az aminosav-terhelés önmagában is kockázatot jelenthet. Gyógyhatás vagy garantált teljesítményjavulás ígérete esetén érdemes gyanakodni: a jelen cikkben áttekintett elsődleges források egyike sem támaszt alá ilyen, feltétel nélküli állítást.