A brazil dió nem az általános tápértéke miatt kerül szóba az egészséggel foglalkozó szövegekben, hanem egyetlen nyomelem, a szelén miatt. Ebből ugyanis nagyságrendekkel többet tartalmaz, mint bármely más elterjedt élelmiszer. Éppen ezért itt az adag kérdése fontosabb, mint a legtöbb élelmiszernél: nem az a kérdés, hogy eleget eszünk-e belőle, hanem az, hogy nem eszünk-e túl sokat.
A szeléntartalom nagyon széles határok között mozog, mert a fa a talajból veszi fel az elemet, és a különböző termőterületek talaja eltérő. Az összetételi adatbázisokban ugyanarra a termékre száz grammonként 280 és 1920 mikrogramm közötti értékek is szerepelnek. Ez a bizonytalanság a klinikai vizsgálatban is megjelent: egy új-zélandi vizsgálatban a résztvevők napi két szem brazil diót fogyasztottak azzal a feltételezéssel, hogy ez körülbelül száz mikrogramm szelént ad; a tényleges bevitel átlagosan ötvenhárom mikrogramm lett, a lehetséges tartomány pedig húsz és nyolcvannégy mikrogramm között mozgott. Vagyis a csomagoláson feltüntetett vagy táblázatból kiolvasott érték csak tájékoztató jellegű.
Ugyanez a vizsgálat ötvenkilenc felnőttön, tizenkét héten át hasonlította össze a napi két szem brazil diót, a napi száz mikrogramm szelenometionint és a placebót. A plazma szelénszintje a brazil diós csoportban 64,2 százalékkal, a szelenometionint kapó csoportban 61,0 százalékkal, a placebocsoportban 7,6 százalékkal emelkedett. A teljes vérből mért glutation-peroxidáz enzimaktivitás növekedése a brazil diós csoportban volt a legnagyobb, és ez a különbség a placebóhoz és a szelénkiegészítőhöz képest is szignifikáns volt. A szerzők következtetése az, hogy napi két szem brazil dió ugyanolyan hatékony a szelénszint emelésére, mint a száz mikrogrammos étrend-kiegészítő.
A másik oldalt egy brazil vizsgálat mutatja meg. Ötvenöt elhízott nő közül az egyik csoport két hónapon át napi egy szem, kiugróan magas szeléntartalmú brazil diót fogyasztott, ami ebben az esetben körülbelül 1261 mikrogramm szelénnek felelt meg. A résztvevők kiinduláskor nem voltak szelénhiányosak. A szelénnel kapcsolatos vérből mért mutatók mind emelkedtek, ugyanakkor több gyulladásos jelátviteli fehérje génkifejeződése is szignifikánsan nőtt. A szerzők óvatosan fogalmaznak, mert a plazmában mért gyulladásos mutatók nem változtak, a génkifejeződés emelkedését azonban gyulladást serkentő jelnek tekintik elhízásban.
Aki a szelénről pusztán annyit hall, hogy fontos nyomelem, könnyen jut arra, hogy a több jobb. Ezt két vizsgálat cáfolja. Az egyikben 1202 olyan embert követtek átlagosan 7,7 éven át, akiknél kiinduláskor nem állt fenn cukorbetegség, és akik napi kétszáz mikrogramm szelént vagy placebót kaptak. A szelént kapó csoportban több új kettes típusú cukorbetegség alakult ki, a kockázati arány 1,55 volt, és a legmagasabb kiinduló szelénszintű harmadban a kockázati arány 2,70-re emelkedett. Egy négy randomizált vizsgálatot és 20 294 résztvevőt összevonó elemzés a szelénkiegészítés és a cukorbetegség kapcsolatára összesítve 1,09-es kockázati arányt adott, ami nem érte el a szignifikancia szintjét. A két eredmény együtt azt jelenti, hogy a szelénkiegészítés cukorbetegség megelőzésére nem javasolható, és nagy adagban nem is ártalmatlan.
A brazil dió egy másik tulajdonságáról a legtöbb cikk hallgat. A növény a talajból nemcsak szelént, hanem rádiumot is felvesz. Egy 2025-ös szakirodalmi áttekintés összegyűjtötte a mért értékeket: a rádium-226 átlagos szintje grammonként 49 millibecquerel volt, 17 és 205 közötti tartományban, a rádium-228 átlaga 67 millibecquerel, 12 és 235 közötti tartományban. Napi egy vagy két szem folyamatos fogyasztása mellett a szerzők évi 88 és 220 mikrosievert közötti sugárterhelést becsültek. Az áttekintés a következtetést sem szépíti, sem dramatizálja: ez a szint sem egyértelműen ártalmasnak, sem egyértelműen ártalmatlannak nem nevezhető, és a szerzők további vizsgálatokat tartanak szükségesnek. Ez a megállapítás a napi rendszerességű, hosszú távú fogyasztásra vonatkozik, nem az alkalmankénti fogyasztásra.
Gyakori állítás, hogy a brazil dió omega-3 zsírsavakban gazdag. Ez nem így van. Az összetételi adatok szerint a többszörösen telítetlen zsírsavak közül az omega-6 típusú linolsav a meghatározó, száz grammonként közel huszonnégy grammal, és a magas összes zsírtartalom miatt a brazil dió energiatartalma is jelentős, száz grammonként hatszáz kilokalória fölött. Magnéziumtartalma valóban kiemelkedő, száz grammonként háromszázötven milligramm fölött. A szív egészségére vonatkozó állítást tehát nem az omega-3 tartalomra érdemes alapozni, mert az nem a brazil dió jellemzője.
Érdemes tisztázni, mi a szelén valódi szerepe. Az elem több enzim, köztük a glutation-peroxidáz működéséhez szükséges, és ezt a fenti új-zélandi vizsgálat közvetlenül is megmérte: a brazil diót fogyasztóknál nemcsak a plazma szelénszintje, hanem az enzim aktivitása is emelkedett. Ez azt mutatja, hogy a szelén valóban beépül a szervezet enzimrendszerébe. Abból viszont, hogy egy enzim aktivitása nő, nem következik közvetlenül, hogy a szedés csökkentené a daganatos vagy a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát; ezt a kimeneteleket vizsgáló nagy vizsgálatok nem igazolták. A szelén tehát nélkülözhetetlen nyomelem, amelyből a hiány valós probléma, a felesleg viszont önmagában nem hoz többletet.
A fentiekből következik a legfontosabb gyakorlati tanács: a brazil dióból napi egy vagy két szem az az adag, amely a vizsgálatokban is szerepelt, és ennél többet nem érdemes rendszeresen enni. Nem az a helyzet, mint a legtöbb magvasnál, ahol a marék a természetes adag. Érdemes kerülni azt is, hogy valaki egyszerre szeléntartalmú étrend-kiegészítőt is szedjen mellé, mert a két forrás összeadódik. Pajzsmirigybetegség vagy szelénpótlást tartalmazó kezelés esetén a rendszeres fogyasztásról érdemes szót ejteni a kezelőorvossal. Ha valakinél fokhagymaszerű lehelet, hajhullás, körömtörékenység vagy fémes szájíz jelentkezik, azt érdemes jelezni az orvosnak, mert ezek a túlzott szelénbevitel ismert jelei.
A brazil dió szeléntartalma valóban kiemelkedő, és napi két szem egy klinikai vizsgálatban ugyanolyan hatékonyan emelte a szelénszintet, mint egy száz mikrogrammos kiegészítő. A szeléntartalom viszont nagyon változékony, ezért az adag nem tervezhető pontosan. Nagy adagban a szelén nem közömbös: egy hosszú követésű vizsgálatban a napi kétszáz mikrogrammos kiegészítés magasabb cukorbetegség-kockázattal járt. A brazil dió rádiumtartalma miatt a napi rendszerességű fogyasztás megítélése sem egyértelmű. Az omega-3 tartalomra hivatkozó állítás pedig nem a zsírsavprofiljából következik.