A diffúzorról szóló írások szinte mindig az illóolajokról szólnak, és alig valami a készülékről. Pedig a vásárló egy gépet visz haza, amelynek saját működési jellemzői, karbantartási igénye és kockázata van. Magukról az illóolajokról, azok hatásáról és biztonságos használatáról külön írtunk az illóolajokról szóló cikkünkben. Ez a cikk arra fókuszál, amit az nem tárgyal: mit csinál maga a párologtató, mit tesz a beltéri levegővel, és hogyan érdemes üzemeltetni.
Az ultrahangos diffúzor a víztartályban nagyfrekvenciás rezgést kelt, amely a víz és a belekevert illóolaj felszínéről apró cseppeket választ le, és ezeket hideg pára formájában juttatja a levegőbe. Két dolgot csinál tehát egyszerre: illatosít és párásít. Ez a kettősség magyarázza a legtöbb félreértést: a készülékhez fűzött remények egy része az illóolajra vonatkozik, egy másik része viszont a párásításra, és a kettő nem ugyanaz. Létezik hidegpárologtatás nélküli, úgynevezett porlasztásos diffúzor is, amely víz nélkül, közvetlenül az olajat porlasztja; ennél a bevitt illóolaj mennyisége jóval nagyobb, tehát a szellőztetés és a rövid üzemidő még fontosabb.
Az ultrahangos párásítókról készült egy vizsgálat, amely két héten át követte a beltéri bioaeroszol alakulását. A beltéri baktériumaeroszolok koncentrációja exponenciálisan emelkedett, méghozzá a belélegezhető, egy mikrométer körüli és annál kisebb mérettartományban, és a párásítás mértékével arányosan: hetven százalékos relatív páratartalom mellett egy héten belül köbméterenként ezer telepképző egység fölé emelkedett. A gombaaeroszolok szintje ezzel szemben végig alacsony maradt. A kialakult mikrobaközösséget kórokozó nemzetségek uralták, és a közösség összetétele szorosan összefüggött a tartályba töltött víz jellemzőivel. A szerzők ajánlása egyértelmű: kerülni kell a tartós és túlzott párásítást, tehát a hetven százalék körüli relatív páratartalmat, és a készüléket hetente tisztítani kell.
Ez a legfontosabb gyakorlati tanulság az egész témában, és nem az illóolaj választásán múlik. A víztartály állóvize, a nedves felületek és a szobahőmérséklet együtt kiváló szaporodási környezetet adnak, a keletkező pára pedig a baktériumokat egyenesen a belélegezhető mérettartományba juttatja.
A vásárláskor a leggyakoribb félreértés az, hogy a három készülék ugyanazt csinálja. Az ultrahangos diffúzor elsődlegesen illatot juttat a levegőbe, és emellett kis mennyiségű párát is ad. A párásító célja a levegő nedvességtartalmának emelése, jellemzően nagyobb víztartállyal és nagyobb teljesítménnyel. A légtisztító ezzel szemben szűrőn átvezeti a levegőt, és részecskéket távolít el belőle, tehát nem ad hozzá semmit. Aki száraz téli levegőre panaszkodik, annak párásító való, aki pollenre vagy porra érzékeny, annak szűrős légtisztító. Egyik sem cserélhető fel a másikkal, és a diffúzor egyiket sem helyettesíti: nem szűr, nem fertőtlenít, és nem tisztítja meg a levegőt.
A diffúzoros, tehát belélegzéses alkalmazásról a legtöbb adat az alvásminőségre vonatkozik. Egy 2024-es metaelemzés idősebb felnőtteknél végzett randomizált vizsgálatokat vont össze, és az aromaterápia javította az alvásminőséget, a legkifejezettebben akkor, ha egyedüli illatként levendulát használtak. Fontos részlet, hogy az alcsoportelemzésben a nem belélegzéses formák, például a masszázs adták a nagyobb hatást, tehát az eredmény nem közvetlenül a diffúzorra vonatkozik. Egy negyven, stroke utáni depresszióval élő beteget bevonó vizsgálatban a résztvevők négy héten át mikrokapszulázott levendula illóolajat tartalmazó tasakot kaptak a párnájukra; a depressziós tünetek és az alvásminőség javulása nagyobb volt, mint a placebocsoportban. Ez kis mintaszámú, egyszeres vak vizsgálat egy speciális betegcsoporton.
Ami viszont nem következik ezekből: a légutak megkönnyítése és a rovarriasztás. Ezek a vizsgálatok alvást és hangulatot mértek, nem légzésfunkciót és nem rovarok viselkedését. Asztmával vagy krónikus légúti betegséggel élőknél ez több, mint elméleti kérdés, mert az erős illatanyagok tünetkiváltóként is működhetnek.
Két esetleírás jól mutatja, miért nem háztartási vegyszerként kell kezelni ezeket a folyadékokat. Egy négyéves kisfiú kis mennyiségű teafaolaj lenyelése után fél órán belül járásbizonytalanná vált, majd reagálásképtelen lett, és lélegeztetni kellett; állapota tíz óra alatt fokozatosan rendeződött. Egy másik közlemény egy újszülöttet és egy kisgyermeket ír le, akiknél zsályaolajjal való véletlen érintkezés után generalizált görcsroham jelentkezett. Mindkét közlemény ugyanazt a következtetést fogalmazza meg: ezek a készítmények gyermek számára hozzáférhetetlen helyen tartandók. Ha van kisgyerek a lakásban, az üvegcse elzárása fontosabb óvintézkedés, mint bármelyik illatválasztás.
Asztmás, krónikus légúti betegséggel élő és illatanyag-érzékeny embereknél a diffúzor tüneteket válthat ki, és ilyenkor nem az illat cseréje, hanem a használat elhagyása a helyes lépés. Terhesség alatt a mértékletesség és a jó szellőzés a józan megközelítés. Ismert illóolaj-allergia esetén az adott olaj kerülendő. Legyengült immunrendszerű embereknél a párásítás okozta megnövekedett baktériumterhelés miatt a készülék rendszeres használata külön mérlegelést kíván.
A készüléket hetente ki kell tisztítani és teljesen ki kell szárítani, mert a víztartály a baktériumszaporodás fő helye. Nem érdemes folyamatosan járatni: a magas páratartalom növeli a bioaeroszol-terhelést, és penészedéshez is vezet. Hálószobában a lefekvés előtti fél vagy egy óra elegendő, és a készüléket nem közvetlenül a fej mellé, hanem néhány méterrel távolabb érdemes tenni. A tartályba minden alkalommal friss vizet töltsünk, a maradékot pedig öntsük ki, ne hagyjuk állni másnapig. Az illóolajból kevés is elég, a tömény folyadékkal a bőr és a szem érintkezését kerülni kell. Csecsemő, kisgyerek és háziállat közelében az erős illóolajok, különösen a mentolt és eukaliptolt tartalmazók használatát célszerű mellőzni. Ha az illat használata után fejfájás, orrfolyás, köhögés vagy nehézlégzés jelentkezik, a készüléket ki kell kapcsolni, és nem az adagolást kell növelni.
A diffúzor illatot és párát ad, nem tisztítja a levegőt, és nem helyettesíti sem a párásítót, sem a légtisztítót. A készülék legfontosabb, ténylegesen mért kockázata az, hogy a párásítással a belélegezhető mérettartományban emelkedik a beltéri baktériumterhelés, ami rendszeres tisztítással és mértékletes használattal kezelhető. Az illóolaj oldaláról a legjobban dokumentált hatás az alvásminőség javulása, elsősorban levendulával, de a légúti és rovarriasztó állítások ezekből a vizsgálatokból nem következnek. A tömény illóolaj gyermek kezébe kerülve súlyos mérgezést okozhat.