A napi tízezer lépés célja annyira beépült a köztudatba, hogy sokan orvosi előírásnak hiszik. Valójában ez a szám nem klinikai vizsgálatból ered, és a kutatók éppen ezért kezdték el megmérni, hol van az a lépésszám, ahol a haszon tényleg jelentkezik. Az elmúlt évek nagy elemzései erre pontos választ adnak, és a válasz jó hír annak, aki most kezdi: a legnagyobb nyereség jóval tízezer lépés alatt keletkezik.
Egy 2022-ben közölt metaelemzés tizenöt nemzetközi vizsgálat résztvevőszintű adatait dolgozta össze, összesen 47 471 felnőttet vizsgálva, akik közül a követés medián 7,1 éve alatt 3013-an haltak meg. A résztvevőket napi lépésszám szerint négy csoportba osztották, ezek középértéke 3553, 5801, 7842 és 10 901 lépés volt naponta. A legkevesebbet lépő csoporthoz képest a halálozás kockázata a második csoportban negyven, a harmadikban negyvenöt, a negyedikben pedig ötvenhárom százalékkal volt alacsonyabb. A görbe alakja legalább ilyen fontos: hatvan év felett a kockázat napi hatezer és nyolcezer lépés között ért el egy szintet, amely fölött már nem csökkent tovább érdemben, hatvan év alatt pedig nyolcezer és tízezer lépés között. A legnagyobb ugrás tehát a szinte semmit nem mozgó és a mérsékelten aktív állapot között van, nem a nyolcezer és a tizenkétezer lépés között.
Egy 2023-ban közölt, nyolc vizsgálatot és 20 152 felnőttet felölelő elemzés ugyanezt a kérdést a szív- és érrendszeri eseményekre nézte meg. Itt egy fontos különbség jött ki: hatvan év felett a több napi lépés fokozatosan alacsonyabb szív- és érrendszeri kockázattal járt együtt, a hatvan év alattiaknál viszont az összefüggés nem volt statisztikailag kimutatható. Ez nem azt jelenti, hogy a fiatalabbaknak fölösleges gyalogolniuk, hanem azt, hogy ebben a korcsoportban a viszonylag rövid követési idő alatt kevés szívesemény történt, és a lépésszám önmagában nem volt elég erős előrejelző. Ezek megfigyeléses vizsgálatok, tehát az összefüggésből nem következik automatikusan ok-okozat: aki többet lép, jellemzően egészségesebb is, és ezt a kutatók csak részben tudják kiszűrni.
Egy közel háromszázezer felnőtt adatait elemző brit vizsgálatban azt nézték meg, hogy az életmódbeli jellemzők közül melyik javítja leginkább a halálozás előrejelzését, ha a már ismert kockázati tényezők, például az életkor, a dohányzás, a vérnyomás és a koleszterinszint mellé illesztik őket. Az eredmény szerint egyetlen életmódváltozó javította következetesen az előrejelzést, és ez az önbevallott gyaloglási tempó volt. Ez nem bizonyítja, hogy a gyorsabb séta önmagában védőhatású: a tempó egyben az általános erőnlét és a rejtett betegségek jelzője is. Gyakorlati üzenete azonban van. Ha valaki már rendszeresen sétál, a következő lépés nem feltétlenül a hosszabb táv, hanem az, hogy a séta egy részében olyan tempót tartson, amitől a légzése észrevehetően gyorsul.
A lépésszámot vizsgáló metaelemzés a tempót is külön mérte, és árnyalt eredményt kapott. Miután a napi összes lépésszámra korrigáltak, a nap legintenzívebb harminc, illetve hatvan percében mért magasabb lépésütem továbbra is alacsonyabb halálozási kockázattal járt együtt, a percenként legalább negyven vagy legalább száz lépéses tempóban eltöltött idő viszont már nem mutatott önálló összefüggést. A leegyszerűsített olvasat tehát az, hogy a napi lépésszám a fő tényező, és a tempó ezen belül ad egy kisebb, de kimutatható többletet.
Az Egészségügyi Világszervezet 2020-as ajánlása felnőtteknek heti 150 és 300 perc közötti közepes intenzitású mozgást javasol, vagy ennek megfelelő mennyiségű élénk intenzitásút, és minden korcsoportnak rendszeres izomerősítő tevékenységet is. A tempós gyaloglás közepes intenzitású mozgásnak számít, tehát heti öt alkalommal fél óra már beleesik az ajánlott sávba. Az ajánlás egyik legfontosabb mondata az, hogy valamennyi mozgás jobb, mint a semennyi, és hogy az ülő életmód csökkentése önmagában is cél. A gyaloglás azért kivételes helyzetű, mert nem igényel eszközt, edzőtermet és külön időbeosztást: munkába menet, bevásárlás közben vagy telefonálás alatt is gyűlik.
Két gyakori állítás nem áll biztos alapon. Az egyik a fogyás. A gyaloglás energiát éget, de a testsúlyt az étrenddel együtt lehet érdemben befolyásolni, és önmagában a napi séta a legtöbb vizsgálatban szerény testsúlyváltozást hoz. A másik az esések megelőzése. Idősek esésmegelőzéséről egy nagy, 108 randomizált vizsgálatot összefoglaló áttekintés készült, amely szerint a mozgásprogramok összességében huszonhárom százalékkal csökkentik az esések gyakoriságát, de a hatás egyértelműen az egyensúlyt és a funkcionális mozgást célzó gyakorlatoknál mutatható ki. Ugyanez az áttekintés kifejezetten bizonytalannak nevezi a gyaloglóprogramok hatását az esésekre. Aki tehát idősebb hozzátartozójánál az esés kockázatát akarja csökkenteni, annak a séta mellé egyensúlygyakorlatokat is érdemes keresnie. Ez nem a gyaloglás elleni érv, hanem hatókör kérdése: ugyanaz a mozgásforma nem old meg minden egészségügyi célt egyszerre.
A leggyakoribb hiba a túl nagy első cél. A vizsgálatokból az következik, hogy a legnagyobb nyereséget az adja, ha valaki a napi háromezer lépés körüli szintről feljebb kerül. Ehhez elég egy napi húszperces séta, lehetőleg ugyanabban az időpontban, mert a rögzített időpont teszi szokássá. A lépésszámláló hasznos, de nem cél: az az érték számít, ami a saját korábbi heteinkhez képest emelkedik. Ha van meglévő szív- vagy ízületi betegség, a tempó és a táv növelését érdemes a kezelőorvossal átbeszélni, különösen akkor, ha mellkasi panasz, szokatlan légszomj vagy szédülés jelentkezik séta közben.
A gyaloglás haszna jól mért, de nem ott van, ahol a tízezer lépéses szlogen sugallja. A halálozási kockázat csökkenése hatvan év felett nagyjából hatezer és nyolcezer lépés között, fiatalabbaknál nyolcezer és tízezer lépés között éri el a szintjét, és a legnagyobb ugrás a nagyon keveset mozgó állapotból való kilépéskor keletkezik. A gyaloglási tempó önálló előrejelző értékkel bír. Az esésmegelőzéshez viszont célzott egyensúlygyakorlatok kellenek, mert erre a gyaloglóprogramok hatása bizonytalan.