A himalájai só kősó, amelyet elsősorban a pakisztáni Pandzsáb tartományban, a Himalája lábánál fekvő bányákból termelnek ki. Jellegzetes rózsaszín árnyalatát a benne lévő vas-oxid nyomok adják. Kémiai összetétele alapján a himalájai só ugyanaz, mint bármelyik más kősó vagy tengeri só: túlnyomó többségében nátrium-klorid.
Egy 2020-ban közölt tanulmány az ausztrál piacon kapható rózsaszín sók 31 mintáját vizsgálta, és megállapította, hogy ezek 96-99 százalékban nátrium-kloridból állnak - gyakorlatilag megegyezik a jódozott asztali só nátrium-klorid-tartalmával. A kutatás a himalájai eredetűként forgalmazott termékeket is lefedte, mivel a boltokban kapható rózsaszín sók nagy része ilyenként van reklámozva.
A fennmaradó 1-4 százalékot különféle nyomelemek teszik ki: kalcium, magnézium, kálium, vas és néhány további ásványi anyag. A kutatók összesen 25 elemet mértek meg tömegspektrometriával - ez önmagában cáfolja a kereskedelemben gyakran hangoztatott "84 ásványi anyagot tartalmaz" állítást, amelyet független, elsődleges forrás nem támaszt alá.
A mért átlagértékek szerint a vizsgált rózsaszín só kalciumtartalma körülbelül 2695 mg/kg, magnéziumtartalma 2655 mg/kg, káliumtartalma pedig 2406 mg/kg volt, ami valóban magasabb, mint a finomított asztali sóé. Ez a különbség azonban a napi ajánlott bevitelhez mérve elhanyagolható: felnőtteknek naponta 310-420 mg magnézium és 2600-3400 mg kálium ajánlott - ezt a mennyiséget sóból fedezni a gyakorlatban lehetetlen. A kutatók szerint napi 30 gramm só fogyasztására lenne szükség ahhoz, hogy ezek a nyomelemek érdemben hozzájáruljanak a napi beviteli szükséglethez - ez a mennyiség viszont hatszorosa annak a sómennyiségnek, amit az egészségügyi ajánlások biztonságosnak tartanak, tehát ez az út a gyakorlatban nem járható.
Ugyanez a vizsgálat azt is jelezte, hogy az egyik minta ólomtartalma meghaladta az ausztrál-új-zélandi élelmiszerbiztonsági hatóság határértékét. Ez nem jelenti azt, hogy minden himalájai só szennyezett, de emlékeztet arra, hogy egy kevésbé szabályozott, dísztermékként is árult só nem automatikusan tisztább vagy biztonságosabb, mint az élelmiszeripari előírások szerint ellenőrzött asztali só.
A himalájai sóval kapcsolatban három állítás ismétlődik leggyakrabban: hogy "lúgosítja a szervezetet", hogy "méregtelenít", és hogy általánosságban "gyógyhatású". Egyik állítást sem támasztja alá elsődleges tudományos forrás.
A vér pH-ját a vese és a tüdő szűk határok között tartja, egészséges emberben ezt tartósan egyetlen étel vagy ital - így egy adott sófajta - sem képes megváltoztatni. A méregtelenítést a máj és a vese végzi; a bőr ezt a feladatot nem látja el, így egy sós fürdő legfeljebb kellemes és hidratáló élmény lehet, méregtelenítő hatása nincs igazolva. Konkrét gyógyhatásra - vérnyomáscsökkentésre, ízületi panaszok enyhítésére, az immunrendszer erősítésére - vonatkozó ígéretet szintén nem igazol elsődleges forrás; ha egy termékleírásban ilyet olvasunk, az marketingállítás, nem orvosi tény.
A himalájai só - a legtöbb tengeri és ásványi eredetű, "különlegesnek" reklámozott sóhoz hasonlóan - alapból nem tartalmaz hozzáadott jódot, szemben a sok országban forgalmazott jódozott asztali sóval. Ez a különbség egészségügyi szempontból jóval nagyobb súlyú, mint a nyomelem-tartalom körüli vita.
A sók jódozása a jódhiányos rendellenességek megelőzésének legfontosabb, legköltséghatékonyabb eszköze. Egy Cochrane-szisztematikus áttekintés szerint a jódozott só fogyasztása kimutathatóan javítja a szervezet jódellátottságát, és több vizsgálatban a golyva - a pajzsmirigy jódhiány miatti megnagyobbodása - gyakoriságát is csökkentette. A jódhiány legsúlyosabb következménye a magzati és kisgyermekkori agyfejlődés károsodása, ezért terhesség alatt és kisgyermekkorban különösen fontos a megfelelő jódbevitel.
Ez nem azt jelenti, hogy a himalájai só használata önmagában káros. Aki változatosan étkezik - tejterméket, tojást, tengeri halat is fogyaszt, vagy más ételekhez jódozott sót használ -, annak nem kell emiatt aggódnia. Aki viszont tartósan és kizárólag jódozatlan sót használ, és más jódforrása sincs, annál ez a hiányzó jód ténylegesen számít. Ezt érdemesebb szem előtt tartani, mint a legendás "84 ásványi anyagot".
A WHO erős ajánlása szerint felnőtteknek napi 2 grammnál kevesebb nátriumot (ez nagyjából napi 5 gramm sónak, egy csapott teáskanálnyinak felel meg) érdemes fogyasztaniuk, a vérnyomás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek és a stroke kockázatának csökkentése érdekében. Az EFSA az uniós felnőtt lakosság számára hasonló mértéket, napi 2,0 gramm nátriumot (5,0 gramm sónak megfelelő mennyiséget) tart biztonságosnak és megfelelőnek. Ez az ajánlás a teljes napi sóbevitelre vonatkozik, beleértve a feldolgozott élelmiszerekben rejtett sót is, nem csupán a konyhában hozzáadott mennyiséget.
Ez a felső határ egyaránt vonatkozik a himalájai sóra és bármelyik más sóra: a szervezet nem tesz különbséget a nátrium-klorid eredete szerint. USDA-adatok szerint 100 gramm asztali só 38 758 mg nátriumot tartalmaz; mivel a himalájai só nátrium-klorid-aránya gyakorlatilag megegyezik az asztali sóéval, ugyanez az érték rá is közel érvényes.
Ízesítőként a himalájai só ugyanúgy használható, mint bármely más só. Íz és állag tekintetében lehet apró különbség - a durvább szemcseméret miatt egy csipetbe kevesebb kerülhet -, élettani hatásban azonban nincs érdemi eltérés az asztali sóhoz képest, és a fenti napi felső határ ugyanúgy érvényes rá.
Fürdősóként kellemes, relaxáló fürdőélményt adhat: a meleg víz ellazítja az izmokat, a bőr pedig hidratálódik. Ez a hatás azonban a víz hőmérsékletének és a rituálénak köszönhető, nem egy különleges "méregtelenítő" tulajdonságnak - ezt méréssel vagy vizsgálattal eddig nem sikerült igazolni. A himalájai só lámpák állítólagos légtisztító hatására vonatkozóan szintén nincs olyan elsődleges tudományos vizsgálat, amely igazolná, hogy érdemben csökkentenék a beltéri légszennyezést.
A himalájai só kémiailag közel azonos az asztali sóval: túlnyomórészt nátrium-klorid, a benne lévő nyomelemek mennyisége az egészségre gyakorolt hatás szempontjából elhanyagolható. Ami ténylegesen megkülönbözteti az asztali sótól, az a színe, az ára és a köré épült marketingtörténet. Fogyasztásánál ugyanaz a szabály érvényes, mint bármelyik másik sónál: a WHO és az EFSA ajánlása szerint napi 5 gramm só, azaz körülbelül 2 gramm nátrium körül érdemes maradni, a feldolgozott élelmiszerekből származó sómennyiséggel együtt számolva.