A búzafű por a fiatal búzanövény (Triticum aestivum) hajtásaiból készül: a friss zöld hajtásokat learatják, majd megszárítják és porrá őrlik, hogy hosszabb ideig eltartható, könnyebben adagolható termék legyen. Ez fontos különbség a legtöbb kutatásban vizsgált formától - a legtöbb humán vizsgálat ugyanis nem porral, hanem frissen facsart búzafűlével dolgozott, amelyet a résztvevők jellemzően közvetlenül a fogyasztás előtt állítottak elő, tehát a benne lévő anyagok oxidációra és lebomlásra sem volt annyi idejük, mint egy tárolt, szárított poré. A szárítás és őrlés hatással lehet egyes hőérzékeny, illékony vegyületek mennyiségére, ezért a friss lére vonatkozó eredmények nem vihetők át automatikusan a porra - ezt a cikk minden vizsgálatnál külön jelzi.
A legkomolyabb humán bizonyíték a búzafűre a fekélyes vastagbélgyulladás (colitis ulcerosa) területéről származik. Egy 23 beteget bevonó, randomizált, kettős vak, placebokontrollos vizsgálatban a résztvevők egy hónapon át napi 100 ml friss búzafűlevet vagy placebót kaptak. A kezelt csoportban szignifikánsan csökkent a betegség aktivitási indexe és a rektális vérzés súlyossága a placebóhoz képest, súlyos mellékhatás nem jelentkezett. A szerzők a búzafűlevet biztonságos kiegészítő kezelésként értékelték az aktív, disztális colitis ulcerosa esetén - fontos azonban, hogy ez egy 23 fős, rövid, egy hónapos vizsgálat volt, ami önmagában nem elég ahhoz, hogy a búzafüvet a gyulladásos bélbetegség önálló vagy elsődleges kezelésének tekintsük az orvosi terápia helyett.
Egy 60 emlőrákos, kemoterápián lévő beteget bevonó, kontrollcsoportos vizsgálatban a napi 60 ml búzafűlevet kapó csoportban kevesebb volt a vérképzőrendszeri toxicitás miatti kezelésmódosítás vagy fehérvérsejt-növelő kezelés szüksége, mint a kontrollcsoportban. A búzafűlé mellékhatásai minimálisak voltak, hat betegnél a meglévő, kemoterápia okozta hányinger súlyosbodása miatt hagyták abba a szedést. Ez egy ígéretes, de kis mintaszámú (60 fős) pilot-vizsgálat egyetlen kutatócsoporttól - nagyobb, megismételt vizsgálat nélkül nem tekinthető megalapozott bizonyítéknak arra, hogy a búzafű bármilyen rákkezelést kiegészítene vagy helyettesítene, és kemoterápia mellett kizárólag kezelőorvos tudtával, jóváhagyásával szabad kiegészítőt szedni.
A búzafű vizes kivonatát vizsgáló laboratóriumi elemzés szerint a búzafű hatékony szabadgyök-megkötőnek (radikálfogónak) bizonyult több különböző antioxidáns-teszt szerint is, és olyan bioaktív vegyületeket azonosítottak benne, mint a squalén és a béta-amirin. Ez azonban egy in vitro, kémcsőben végzett mérés: azt mutatja meg, hogy a kivonat laboratóriumi körülmények között semlegesíti a szabad gyököket, nem azt, hogy a búzafűpor elfogyasztása mérhető antioxidáns hatást fejtene ki az emberi szervezetben. Ehhez külön, emberen végzett vizsgálat kellene, ilyen a búzafűpor esetében jelenleg nem áll rendelkezésre.
A búzafű egyik leggyakrabban hangoztatott állítása, hogy "méregteleníti" a szervezetet, elsősorban a magas klorofilltartalma miatt. Ehhez az állításhoz a jelenleg elérhető szakirodalmi keresés szerint nem tartozik olyan kontrollos, embereken végzett vizsgálat, amely igazolná, hogy a klorofill vagy a búzafű fogyasztása mérhetően fokozná a máj vagy a vese természetes méregtelenítő működését egészséges embereknél. A máj és a vese folyamatosan, kiegészítés nélkül is végzi ezt a feladatot. A klorofillal kapcsolatos szakirodalom biztonsági és hatékonysági szempontból átfogó áttekintést is közölt, de ez sem támasztja alá a népszerű "méregtelenítő" narratívát emberi bizonyítékkal.
A búzafű flavonoid- és fenoltartalma cikluson és fajtán belül is jelentősen ingadozik: egy, a búzafajták történeti gyűjteményét vizsgáló elemzés szerint a flavonoidtartalom fajtacsoportonként eltért, ami azt jelzi, hogy "a búzafű" néven forgalmazott termékek nem feltétlenül egyenértékűek egymással a bioaktív vegyületek mennyisége szempontjából - a termesztési körülmények, a betakarítás időpontja és a feldolgozás módja mind befolyásolják a végtermék összetételét. Emellett a búzafű aminosavakat, ásványi anyagokat (például vasat, magnéziumot, kalciumot) és néhány vitamint is tartalmaz, ezek pontos, forrással alátámasztható mennyiségét azonban nem sikerült elsődleges élelmiszer-adatbázisból megerősíteni, ezért konkrét számokat itt nem közlünk.
A búzafűpor vízzel, gyümölcslével vagy turmixba keverve fogyasztható, jellemzően egy-két teáskanálnyi adagban naponta. Mivel az íze erőteljes és kesernyés, sokan citrusfélével vagy más gyümölccsel enyhítik. Érdemes kis mennyiséggel kezdeni, és fokozatosan növelni az adagot, hogy a szervezet hozzászokjon - ez csökkentheti a fentebb említett hányinger és hasi panaszok kockázatát. Éhgyomorra fogyasztva egyeseknél erősebb gyomorpanaszt okozhat, ezért ha valakinél ez jelentkezik, érdemesebb étkezés közben vagy után bevinni.
A búzafűlé leggyakoribb mellékhatása a hányinger, hasi görcs, puffadás - ezek jellemzően a magas rosttartalomra és az erős, jellegzetes ízre adott reakciók, és a fent idézett rákos betegeknél végzett vizsgálatban is előfordultak. Mivel a búzafüvet fiatal, nyersen fogyasztott hajtásból nyerik, elméleti kockázatot jelenthet a penész- vagy baktériumszennyeződés, ha a termesztés vagy tárolás körülményei nem megfelelőek - ez inkább a friss, otthon termesztett búzafűre, mint a gyárilag szárított porra vonatkozó kockázat, de megbízható, ellenőrzött forrásból érdemes beszerezni. Búzaallergia esetén a búzafű - annak ellenére, hogy a magban lévő gluténtartalom a korai, hajtásállapotban jellemzően minimális - elővigyázatosságot igényel, és terhesség, szoptatás, illetve gyógyszeres kezelés (különösen kemoterápia) mellett a rendszeres szedés megkezdése előtt mindenképp egyeztetni kell kezelőorvossal.
A búzafű por a friss búzafűlére vonatkozó, korlátozott, de valódi humán vizsgálatok alapján ígéretes kiegészítő lehet colitis ulcerosában és kemoterápia mellett a vérképzőrendszeri toxicitás csökkentésére, ám mindkét eredmény kis mintaszámú vizsgálatból származik, és a porra vonatkozóan nincs önálló humán adat. Az antioxidáns hatás egyelőre laboratóriumi mérésre korlátozódik, a széles körben terjesztett "méregtelenítő" hatásnak pedig nincs embereken igazolt alapja. Aki gyulladásos bélbetegséggel vagy rákkezeléssel párhuzamosan fontolgatja a búzafű bevezetését, az kizárólag kezelőorvosával egyeztetve, a meglévő terápia kiegészítéseként, nem helyettesítőjeként teheti ezt meg.