A cickafark (Achillea millefolium) a fészkesvirágzatúak (Asteraceae) családjába tartozó, Európa nagy részén és Ázsiában is honos gyógynövény. Virágzó hajtását szárítva, teaként vagy folyékony kivonat formájában használják. A növény évszázados hagyományos gyógynövényként ismert: emésztési panaszok, enyhe görcsök és felületes sebek kezelésére nyúltak hozzá már a modern orvoslás előtt is.
Fontos elhatárolni, mit jelent a "hagyományos használat" a gyakorlatban. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Gyógynövény-készítmények Bizottsága (HMPC) a cickafarkvirágot (Achillea millefolium L., flos) hagyományos gyógynövénykészítményként sorolta be, ami azt jelenti: az évszázados alkalmazás alapján ismerik el a hatást, klinikai vizsgálattal nem kellett alátámasztani. Ez más besorolás, mint a "jól megalapozott felhasználás" kategória, ahol a hatékonyságot vizsgálatok igazolják.
Az EMA/HMPC/143949/2010 számú, 2011. július 12-én elfogadott közösségi gyógynövény-monográfia szerint a cickafarkvirág-készítmények hagyományos gyógynövénykészítményként az alábbi négy javallatra használhatók: átmeneti étvágytalanság; enyhe, görcsös emésztőrendszeri panaszok, köztük puffadás és fokozott bélgázképződés; kisebb felületi sebek kezelése; valamint a menstruáció alatt jelentkező enyhe görcsös panaszok tüneti kezelése.
A monográfia szerinti adagolás felnőtteknél és serdülőknél: étvágytalanságra és emésztési panaszra napi kétszer 1,5-2 g szárított drog forrázata; menstruációs görcsre napi 2-3 alkalommal 1-2 g forrázata; felületi sebre 1,5 g drogból készült borogatás. 12 év alatti gyermekeknél a használat nem javasolt, mert nincs elég adat. Ha a tünetek egy hétnél (seb, görcs) vagy két hétnél (étvágytalanság, emésztés) tovább fennállnak, orvoshoz kell fordulni.
A tudományos vizsgálatok egy része a hagyományos alkalmazásokat célzottan teszteli, de a minták jellemzően kicsik, és nem minden esetben helyettesítik az orvosi kezelést.
Egy iráni, kettős vak, randomizált vizsgálatban egyetemista nők elsődleges dysmenorrhoeáját (menstruációs fájdalmát) vizsgálták: a résztvevők három napig, két menstruációs cikluson át kaptak cickafark teafiltert vagy placebót. A fájdalomváltozás mértéke a cickafark-csoportban egy hónap után (P = 0,001), két hónap után pedig (P < 0,0001) szignifikánsan nagyobb volt, mint a placebocsoportban. Egy másik, 140 elsőszülő nőt bevonó vizsgálatban gátmetszés (episiotomia) utáni sebgyógyulást hasonlítottak össze cickafark-, illetve orbáncfű-tartalmú kenőccsel kezelt és kontrollcsoportok között. A kezelt csoportokban a fájdalom, a bőrpír, a duzzanat és a véraláfutás mértéke szignifikánsan kisebb volt a kontrollhoz képest (p < 0,05), a váladékozásban és a sebszétnyílásban viszont nem találtak érdemi különbséget. Egy 2023-as áttekintő közlemény a cickafark egyes összetevőinek (kamfén, limonén, apigenin, kempferol) feltételezett hatásmechanizmusát gyűjtötte össze, gyulladáscsökkentő és görcsoldó irányban. Ez a fajta laboratóriumi és állatkísérletes mechanizmus-kutatás megalapozhatja a hagyományos alkalmazást, de önmagában nem bizonyítja, hogy emberben ugyanez a hatás mérhető méretben jelentkezik. Egy 2017-es szakirodalmi összefoglaló a cickafark hagyományos alkalmazásait (görcsös emésztőrendszeri panaszok, epepanaszok, nőgyógyászati problémák, gyulladás, sebgyógyulás) és a hozzájuk kapcsolódó vizsgálatokat tekintette át, és további klinikai kutatást javasolt. Összességében: a cickafarkról néhány kis mintás klinikai vizsgálat és több preklinikai közlemény áll rendelkezésre, amelyek a hagyományos alkalmazás egy részét alátámasztják, de nagy, megismételt vizsgálatok hiányában gyógyhatásról nem beszélhetünk.
A 2011-es EMA-monográfia a "gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók" pontban azt rögzíti, hogy a hivatalos értékelés idején nem volt ismert kölcsönhatás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kérdés lezárt: a 2023-as áttekintő közlemény szerint a cickafark egyes összetevői (például a kamazulén) laboratóriumi körülmények között gátolhatják a gyógyszer-lebontásban szerepet játszó CYP450-enzimeket, ami elméletileg megnövelheti egyes más gyógyszerek (köztük véralvadásgátlók) vérszintjét. Ez egyelőre főként enzimatikus és állatkísérletes adat, klinikai jelentőségét emberben nem igazolták, de tartós gyógyszerszedés mellett indokolt a kezelőorvossal egyeztetni cickafark-készítmény bevezetése előtt.
Ugyanez a közlemény említi a növény illóolajában található thujont is, amely magas dózisban idegrendszeri hatású vegyület: a cikk szerzői szerint a becsült biztonságos napi bevitel emberben nagyjából 3-7 milligramm. A hagyományos adagolásban - forrázatként fogyasztva - ez a mennyiség nem releváns, tömény illóolaj vagy alkoholos kivonat hosszú távú, nagy dózisú használatánál viszont figyelembe veendő szempont.
A cickafark az Asteraceae (fészkesvirágzatúak) családba tartozik, ugyanabba, mint a parlagfű, a körömvirág és a kamilla. Az EMA monográfiája kifejezetten kontraindikációként nevezi meg: aki érzékeny a cickafarkra vagy a fészkesvirágzatúak családjának más tagjaira, ne szedjen cickafark-készítményt. A monográfia bőrön jelentkező túlérzékenységi reakciókról is beszámol, a gyakoriságukat azonban nem ismerik.
Egy 2014-es, kifejezetten a cickafark bőrreakcióival foglalkozó közlemény a helyileg alkalmazott cickafark-készítményeket allergiás kontaktdermatitisz lehetséges okaként azonosítja. Aki tehát korábban már reagált parlagfűre, kamillára vagy körömvirágra, cickafark-készítmény használata előtt érdemes óvatosnak lennie, és bőrreakció esetén abba kell hagynia a használatot.
A cickafarkot a hagyományos gyógynövényes irodalom emmenagógnak, azaz a méhösszehúzódást serkentő, menstruációt megindító hatásúnak tartja. Ez az oka annak, hogy az EMA monográfiája külön pontban tér ki rá: terhesség és szoptatás alatti biztonságosságát nem igazolták, ezért elégséges adat hiányában a használat terhesség és szoptatás alatt nem javasolt. A monográfia azt is rögzíti, hogy megfelelő reprodukciós toxikológiai vizsgálat nem áll rendelkezésre.
Egy 2003-as vemhes patkányokon végzett előzetes vizsgálat az emberi adag 56-szorosának megfelelő cickafark-adagot adott a vemhesség két különböző szakaszában. Az anyaállatoknál mérgezést vagy vetélésszám-növekedést nem találtak, a 8-15. napon exponált magzatoknál viszont alacsonyabb testtömeget mértek, és mindkét kezelt időszakban megnőtt a méhlepény tömege. A szerzők következtetése szerint a cickafark fogyasztása terhesség alatt további vizsgálatokig ellenjavallt.
Ez a két forrás - az EMA hivatalos óvatossági elve és az állatkísérletes adat - egyaránt egy irányba mutat: terhesség és szoptatás alatt cickafark-készítményt csak kezelőorvos jóváhagyásával érdemes szedni, önmagában a hagyományos "menstruációt segítő" hírneve miatt sem ajánlott kipróbálni.
A cickafark-készítmény nem ajánlott 12 év alatti gyermeknek, Asteraceae-túlérzékenységben szenvedőnek, illetve terhesség és szoptatás alatt. Bőrreakció vagy a tünetek egy-két hétnél hosszabb fennállása esetén orvosi tanácsot kell kérni. A cickafark egyetlen felsorolt hagyományos javallata sem helyettesíti a diagnózist: makacs emésztési panasz, erős vagy szokatlan menstruációs fájdalom, illetve nem gyógyuló seb esetén orvoshoz kell fordulni, nem gyógynövényes önkezeléshez.